Amikor Aliszka igazoltan hiányzik Csodaországból, akkor általában átugrik Tükörországba, felveszi egyik csini ruháját és irány a színház. Erről készült beszámolóját olvashatjátok a következőkben.
"Elhatároztam, hogy beszélni fogok a nőkkel a vaginájukról, hogy vagina-interjúkat készítek. Ezekből lettek a vagina-monológok. Több mint kétszáz nővel készítettem interjút. Az elején nehezen ment. A nők nem akartak erről a témáról beszélni, szemérmesek voltak. De ha egyszer belekezdtek, le sem lehetett többé állítani őket." (részlet a darabból)
2002 februárjában mutatták be először Eve Ensler Vagina monológok című darabját a Thalia Színház Új Stúdiójában. Régi vágyam teljesült azzal, hogy részese lehettem az élménynek: végre megtekinthettem az előadást.
A Thalia Színház falatnyi kis stúdiójában méltóságteljes eleganciával várakozott a három művésznő, amíg a közönség helyet foglalt. Zarnóczi Gizi, Fullajtár Andrea és Gryllus Dorka csodás selyemköntöseikben, királynői büszkeséggel legyezgették magukat egy-egy fonott fűlegyezővel. Megjelenésük ezáltal keleti hangulatot idézett, ám a stúdió szolid berendezésének minimalista jellege éles kontrasztot alkotott a színésznők egzotikus küllemével.
Egy előadásnak, amely másfél órás lankadatlan figyelmet vív ki magának, nincs szüksége extrém díszletre, mégis a Berzsenyi Krisztina által színpadra álmodott néhány ülőalkalmatosság összes lehetőségét kihasználta a rendező, Bozsik Yvette.
Visszakanyarodva a darab kezdő momentumához, miután benépesült a nézőtér, a színpad is mozgalmassá vált. A három művésznő közösen, vagy egymást váltva keltette életre az Eve Ensler által megkérdezett nők bánatát, örömét, csalódottságát, fájdalmát. Heves érzelmeket kiváltó történetek sorjáztak, hisz a feltett kérdésekre számtalan válasz létezik: ”Mit viselne a vagina, ha felöltözne?” Jöttek a válaszok: selyemharisnyát, álarcot, angórát vagy szögesdrótkerítést.
Persze a vaginának nevet is kell adni! Hogy nevezzük hát? Újabb felsorolás segítette ki azokat, akiknek a szókincse szegényesnek mondható. Ezek után már illik tudni, ha cicáról, punciról, nuniról, uhuról, puniról... beszélünk, na akkor AZT szeretnénk becézgetni. AZT? Na, de kérem, akkor mindenkinek nevén is kell neveznie... Később a közönséget is buzdították a hölgyek, mondják ki együtt „PINA” , és ki is mondtuk, hisz azért ültünk ott, mert nem vagyunk álszemérmesek.
Ahány nő annyiféle válasz. A szerző által megkérdezett nők változatos sorsa érdekfeszítővé teszi az előadás minden egyes percét. Hallhatjuk a vagina „véleményét” a szőrtelenítésről, a menstruációról, a szülésről, a szexről mindenféle megközelítésben és nagyon őszintén. Nevetünk, amikor az első szexuális élményt meséli el, borzongunk, amikor a megerőszakolt, vagy körülmetélt, megcsonkított nő vaginája vall keserűségéről. Megszólal a leszbikus vagina, a prostituált, a szégyenlős.
A darab gyönyörűen összeszedett, szép ívvel felépített és borzasztó nehéz. Rengeteg munka és nagyon komoly profizmus érezhető benne. A színésznők lenyűgöztek. Zarnóczai Gizi nevéhez és az arcához sem tudtam párosítani semmiféle produkciót a múltból, de felejthetetlen alakításával bevéste magát az emlékezetembe. Az aprócska termetű művésznő komoly beleéléssel adta át vagináinak keserveit. Nem is az egyszerűbb feladatokat bízta rá Bozsik Yvette, a legtragikusabb vaginasorsok megtestesítője ő lett.
Gryllus Dorka alakításaiból természetesen akarva-akaratlanul tallózhat az ember. Láttam filmjeit, amelyekben bár kitűnőt alakított, azok durvasága nem tette kellemes emlékké ezeket a szerepeket (elsőként az Érzékek iskolájára gondolok).
Meg is lepett a nagyon karakteres szerepmúltja után, hogy őrá osztotta a rendező a „szolidabb” vaginákat. Az alakítása összességében meggyőző volt, de kolléganői mellett számomra felejthető maradt.
Fullajtár Andrea viszont elvarázsolt. Zarnóczai Gizi tragikuma és Gryllus Dorka kislányos karaktere mellett ő volt a „DÖG”, hogy divatos kifejezéssel éljek (Soma után szabadon).
Vagány, dögös, szexi és nagyon huncut vagina volt! Mélyen búgó hanggal és villódzó tekintettel adta elő az általa megélt sorsokat. Bevállalós lényének egyik bizonyítékául szolgált, amikor hosszú combfixes lábait szétdobva, köntösét félrehajtva előkerült a kis rózsaszín, lepkeformájú csiklóizgató. A színpadon halk zizegés jelezte a szerkezet működését, amelyet a közönség természetesen hangos kacajjal és tapssal díjazott.
A Vagina monológok szórakoztató jellege mellett, elsősorban komoly üzenetközvetítő nőtársainknak. El kell fogadnunk nemcsak a vaginánkat, hanem teljes lényünket. Feltehetjük magunknak a kérdést - a mű közben vagy utána kielemezve azt -, hányszor bólogattunk beleegyezően, vagy csalt könnyet a szemünkbe egy-egy a színpadon megelevenített rossz emlék, aha-élmények sorozata?
Remek mű, avagy remekmű, kikapcsol és elgondolkoztat, megnevettet és megríkat. Nekünk, rólunk szól, vagináinkról, de azért én jó szívvel ajánlom az Uraknak is. Van mit okulni belőle, de ha más nem, kellemes színházi élmény!
Utolsó kommentek